• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sporttábor


Sporttábor 2017

Egész héten a gyerekek különféle sportágakkal ismerkedhettek meg. Ez segít megszerettetni velük a sportot és hozzájárul a rendszeres testmozgás megszeretéséhez.

A délelőtt judo alaptechnikáinak elsajátításával telt el. Közös ebéd után kosárlabda szabályai és taktikai módszertana került oktatásra. Délután meglátogattuk a Hunor étterem vadászati kiállítását. Atlétikai futó és ugró számokat sajátították el a gyerekek, közös filmnézésre is sor került.

Utolsó napon a hét összes sportágából összeállított játékokkal és ügyességi feladatokkal foglaltuk le a gyerekeket. A sporttábor megvalósításának ideje: 2017.06.26-tól 2017.06.30-ig.

 

Sporttábor 2018

A Szatmár-Bereg Polgári Egyesület társadalmi szerepvállalásának erősítése a közösségek fejlesztésével a Vásárosnaményi Járásban” EFOP-1.3.5-16-2016-00185 kódszámú pályázat keretében 2018.06.18-22. Sport tábor került megrendezésre.

A tábor egyik célja volt idén is, hogy a nyáriszünet ideje alatt egésznapos felügyeletet biztosítsunk 30 gyerek számára, így segítve ezzel a dolgozó szülőket. A célszerűség, és hatékonyság érdekében egymást követő napokon 5 alkalommal valósult meg a tábor.


© 2024 szbpe. All Rights Reserved.

Please publish modules in offcanvas position.