• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Öreg focista nem vén focista


„A Szatmár-Bereg Polgári Egyesület társadalmi szerepvállalásának erősítése a közösségek fejlesztésével a Vásárosnaményi Járásban” EFOP-1.3.5-16-2016-00185 kódszámú pályázat keretében a 2017-es évben három alkalommal került megrendezésre az Öregfocis nem vén focis elnevezésű sportrendezvény.

Júliusban került sor az első Öreg focista nem vén focista rendezvényre. Ez volt az első bajnokság, ahol négy csapat mérte össze tudását. A rendezvény az Eötvös József Általános iskola, és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tornatermében került megrendezésre.

Az "Öreg focis nem vén focis" rendezvény folytatásaként szeptemberben az őszi kupáért mérkőzhettek meg a csapatok, melynek a gergelyiugornyai sportpálya adott otthont. Működő futball csapatként a Vásárosnaményi Öregfiúk csapata segítette a rendezvény sikerességét.

Az öreg- és fiatal focistákból álló barátságos bajnokság 2017. decemberében harmadik alkalommal került megrendezésre a Vásárosnaményi Városi Sportcsarnokban. Az egész estés téli bajnokság délután vette kezdetét, ahol 7 csapat versengett az aranyserlegért. Az első három csapat érmekkel és oklevelekkel gazdagodott. Az első két megrendezett Öreg focista nem vén focis rendezvény kapcsán, immár a kialakult kapcsolatrendszert felhasználva bővítettük tovább a csapatok létszámát. A kispályás téli terembajnokságra bárki szabadon nevezhetett saját csapattal. A rendezvény nézőként is szabadon látogatható volt.

2018-ban a tavaszi bajnokság az Eötvös József Általános Iskola udvarán, a műfüves futballpályán szerveződött. Az eseményen 8 csapat képviseltette magát. A környékbeli lelkészek csapata, a helyi szerveződésű fiatalok, a vállalkozók, önkormányzati dolgozók, sportegyesületi tagok, pedagógusok, és szülők csapatai mérték össze tudásukat a barátságos mérkőzések alkalmával lebonyolítását, a mérkőzések szabályszerűségét a tapasztalt sportbírói munka tette lehetővé.

Az őszi futball kupa több alkalomból tevődött össze, melynek záró eseménye a 2018. október 13-ai rangadó, ahol egy egész estés rendezvény zárta az eseményt. Az őszi bajnokságra bárki szabadon nevezhetett saját csapattal, ami a városban, a Művelődési Központban, a hivatali szférában, a tanárikar körében, és a középiskolákban is meghirdetésre került ismételten. Az előző eseményekhez hasonlóan kupával, és érmekkel díjaztuk a dobogós helyezésű csapatokat.

Idén harmadik alkalommal 2018. december 22-én csaptak össze a már-már riválissá vált csapatok. A rendezvény utólagosan a „Mikulás” jegyében került megrendezésre, valamint a karácsonyi ajándékozás szelleménben a Vásárosnamény Városi Sportcsarnokban, ahol a futballozókat, valamint a résztvevő gyermekeket Mikulás ajándékozta meg.


© 2024 szbpe. All Rights Reserved.

Please publish modules in offcanvas position.